We Count Too

Ma a 49-es villamoson két srác felismerte a farmeromon ezt a szerkezeti képletet. (Pentobarbital, naná.) Nyilvánvalóan átfogó ismereteik voltak arról, hogy mi ez, mire használják, stb., még az alvilági nevét is emlegették. Persze megörültem a dolognak, de azért azt elég furának találom, hogy annyira megörültem neki, hogy kiblogolásra érdemesnek ítéltem. Általában az ilyesmiket nehezen azonosítják rajtam, még azok is, akikkel elég jó viszonyban vagyok ahhoz, hogy rákérdezzek, tudják-e miről van szó. Olyannyira ritka az efféle random felismerés, hogy már nem is számítok rá. Nemtom, ti hogy vagytok vele, de szvsz túl kevés művelt ember mászkál ebben a városban.

(Mellesleg srácok, ha ezt olvassátok, jelentkezzetek plz ;-))

Az utóbbi két poszt tulajdonképpen ugyanarról szól: a megvilágosodásról, ami újra és újra meg szokott történni velem, de még mindig rohadt nehéz elhinni: hogy mások másképp érzékelnek dolgokat. Namármost, minden autizmus-szakirodalom azzal kezdi, hogy bizony az autistáknak nincs "theory of mind"-juk, azaz nem tudják felfogni, hogy mások is érző lények és tekintettel kell lenni rájuk meg minden. Valóban, gyerekkoromban a legtöbb ember viselkedése alapján tényleg valamiféle automatának tűnt, de nem azért, mert eleve képtelen lettem volna belátni, hogy ő is érző lény, hanem mert nem úgy reagált, ahogy én (mint érző lény) szoktam. Pl. a gyerekek annyira kaotikus és szabályozatlan módon mozogtak, beszéltek és annyira kevés intellektuális tulajdonságot bírtam felfedezni bennük, hogy teljesen külön kategóriát alkottak. A felnőttek meg főként az arcukkal fejezték ki magukat érzelmileg, ami nálam még mindig nem annyira jellemző, inkább egyfajta primitív gesztusnyelvem van, illetve az aktivitás mértékéből is leszűrhető az aktuális hangulatom (minél többet izgek-mozgok, annál jobb). De ezek csak a külsőségek, a lényeg, hogy a viselkedés mögötti érzéstartalom is radikálisan más. És az a nagyon erős gyanúm, hogy azért nem bírtak sokan megérteni, mert (ugyanolyan keményfejűen, mint én) saját magukból indultak ki, és azt vették adottnak, hogy ők hogy reagáltak volna az adott helyzetben. Én ugyanannyira vagyok furcsa az emberek számára, amennyire ők nekem. (Ez mondjuk elég sok mindent megmagyaráz.)

Konklúzió: Ha a "theory of mind" az a képesség, hogy magadból kiindulva következtetni tudj mások érzéseire, márpedig a legtöbb könyv definíciója szerint az, akkor ezzel az autistákban az égvilágon semmi gáz nincs. Ami viszont problematikus, az az, hogy az eltérő érzékelés -> másfajta tapasztalatok a közösen érzékelt világról -> eltérő érzésvilág kaszkád miatt minél fejlettebb ez a fajta általánosító képesség, annál jobban úgy tűnik, mintha hiányozna, mert annál jobban nehezíti a kommunikációt.

Mit lehet ezzel kezdeni? Az én módszerem speciel az, hogy tudatosan dolgozom ennek a magamból kiinduló általánosításnak a leépítésén, ami nem mindig egyszerű, mert hasznos lenne helyettesíteni is valamivel, azaz tudni, hogy akkor tulajdonképpen mi a fene is az, amit valójában éreznek - ezt egyelőre úgy tudom megoldani, hogy megbízhatóbb embereket megkérdezek és belőlük próbálok általánosítani, amivel meg az a probléma, hogy azok az emberek, akik képesek odáig eljutni, hogy ilyeneket meg tudok kérdezni tőlük, azok egy kicsit nagyobb belátással rendelkeznek, mint az átlag, ami a reakcióikat is befolyásolja. De még mindig jobb módszer, mintha magamból indulnék ki és "ahogy esik úgy puffan". Másrészt viszont, a stratégia részeként, ha valaki kezd bizonyos szempontból fontossá válni a számomra, vagy ha egyszerűen csak kíváncsi rám és rákérdez ilyesmikre, akkor következetesen és türelmesen (!) elmagyarázom neki az én tapasztalataimat, hogy hogyan élem meg a különböző behatásokat és ingereket, hogy integrálom belőlük a világot, stb. (Ez önismereti gyakorlatnak se utolsó.) A blogokon is csinálok néha ilyet. A lényeg tehát a kétirányú kommunikáció és a "nyílt diplomácia". Lehet, hogy veszélyes, mert abszolút nem csinálok titkot se az aspergerből, se a genderqueerségből, meg úgy egyáltalán semmiből, de ha meg titkot csinálnék belőle, akkor se tudnék olyan egyértelmű dolgokat eltitkolni, mint pl. hogy az arcfelismeréssel gondjaim vannak, vagy hogy a hideget és a felszíni sérüléseket abszolút nem negatívan élem meg (na jó, ezt nagy erőfeszítéssel talán igen, de már az is épp elég erőfeszítést jelent jelenleg, hogy a nem kicsit megkésett alvásfázisom mellett rendszeresen beérjek 9.30ra órára), vagy hogy tömegben/közlekedésben képtelen vagyok beszélgetni (néha egyáltalán tömegben létezni is), vagy hogy rohadt nehezen koncentrálok egyszerre többfelé (két emberrel párhuzamos interakció pl.), vagy hogy még nehezebben "fogom be a szám" (tanár mondatainak befejezése, túl sok és túl gyors hozzászólás a csoportmunkához - mindennapos dolgok, Saltmarsh mindig le is szúr érte, pedig próbálkozom, csak az van, hogy ha nem mondom ki rögtön, akkor a következő pillanatban már el is felejtettem, úgyhogy az alternatíva az, hogy ülök mint a sült hal és nem veszek részt az órai munkában), satöbbi.

Tanulság: ha valaki hajlandó odafigyelni a másikra és vice versa, autista vagy nem, tökmindegy, akkor elég sok kommunikációs nehézséget le lehet építeni sokkal egyszerűbben, mint a "szakértők" leírják (vagyis ha nekem "szignifikáns sérülés" van a társas készségeimben, akkor mindenki másnak is).

Ez egy ma esti chatlogból van. A végefelé jövök rá a lényegre (nevezetesen hogy mások a szexet eleve közös tevékenységnek tartják, azaz élvezik a másokkal való szexelést, míg nekem alapvetően privát tevékenység). Elég sokan próbálták már a fejembe verni, de úgy látszik most vontam logikus párhuzamot igazán. Mert úgy tényleg érthető, ha azt veszem, hogy másoknak meg pont olyan nehéz elhinni, hogy a vágás örömet okoz, mint nekem azt, hogy a másik ember szexuális tevékenységbe bevonása okoz örömet vkinek. De most asszem végre összeállt a kép. Elég revelatív cucc, meg kell mondjam. De még mindig csak az eszemmel fogtam fel a dolgot, érzelmileg még mindig az van, hogy wtf, micsoda perverzek. De ezt nem sértegetésből mondom!! Csak ilyen zsigeri szintű érzés, "yuck-factor".

X: amúgy az a fura, hogy bennem elvi visszatartás van a kurvázástól, de ha ingyen adnák, nem is sok kivetnivalót találnék benne
X: tehát ha pénzt adok, az gáz, ha nem kérné, akkor meg oké, br nyilván fizeti, pl cég
X: ez olyan, mint a spermabanktól való viszolygásom
én: aha :) nekem nem a pénz a szívás benne, hanem h olyanhoz nem szívesen érek hozzá, aki él.
én: nemtommér.
én: csak fuj és kész.
én: (mármint szexuális jelleggel.)
X: szívdobogás?
én: nemtom.
X: mert egy kicsit és sem szeretem ha érzem magamban az eret
én: valszeg ahhoz van köze, h tud róla, hogy szexuális dolgot művelek vele,és meg fogja torolni.
X: hátez összhagban van azzal, hogy biztosra veszed, hogy utál előre is
X: amúgy ezt nem is tudtam
én: nem, ez azzal van összhangban, hogy magát az aktust utálja, ahogy minden egészséges nő, pl. én is.
X: hogy a halottakat bírod jobban
én: hát ez hangulattól is függ :)
X: és ezt csak te tudod a világon, mindenki (hát legtöbben) meg abban a tévképzetben élnek, hogy ez nekik jól esett?
X: mármint az aktus utálását
én: egy szinten jólesik, de ha másik ember is van benne, az elrontja.
én: mechanikailag jólesik
én: de ha más csinálja, az más
X: de azt honnan veszed, hogy minden nő utálja az aktust?
én: rosszul mondtam. nem az aktust, hanem ha más is jelen van (tudatosan) közben.
én: onnan, hogy én is.
X: ja. hmmm, hát igaz, hogy a nők orgazmusa az öncélúbb, de szerintem ez csak rád igaz
X: mert én úgy tudom, hogy a két ember épphogy doppingolja egymást
én: hmm
én: te szeretnéd, ha vki látná, amint vmi bűnt követsz el?
X: vagyis, hát én csak remélni tudom, hogy kettesben jobb lesz az org. is, mint egyedül, mert ez már nagyon gyér
X: hát lehet hogy nem
X: de ha 2en szexelnek, akkor miért gondolnák azt, hogy menj innen, mert látsz, és ez itt bűn
én: nemtom, ha vmi rosszat csinálok, nem szívesen keverek bele mást.
X: mondjuk azt se lehet állítani, hogy nembűn-ként van a tudatban
én: hátha meggondolja magát és beárul vkinek.
én: meg egyáltalán, mi a garancia arra, h élvezi a dolgot? eleve nem küzdene ellene, ha élvezné.
X: és hogy jön a bűn meg az aktus össze?
X: amikor már biztosan kekszelni akar a nő, akkor már nem küzd ellene, csak addig, míg nem biztos
X: amúgy a védekezés az biztosan öszötnös
én: na ja, de hogy lesz biztos benne? mert eddig nem találkoztam olyannal, akit ne kellett volna lekötözni.
én: mondjuk én meg olyt nem csinálok, mert túl empatikus vagyok hozzá.
X: én azt hittem, hogy általánosan az aktusról van szó, nem az aktusról veled
én: általánosan az aktusról van szó.
X: mert nem veled, hát elég sokakat nem kell lektözni
én: mármint, volt a lakótelepen egy pasi, aki megdugott egy csomó csajt, és lecsukták, mert kiderült.
X: vagyis de, mindenkinek, kivéve a pasiját és 1-2 jópasit
X: ja.. hát az gáz
én: jahogy nem mindegy, kivel?
én: ezt nem értem
X: ja, én az aktust úgy értettem, hogy: azzal, akivel ő akarja épp
én: ööö
én: én ha akarom, akkor mindegy kivel
X: valahogy magától értetődő volt
én: illetve eleve azt nem akarom h valakivel
X: oké, ezt értem. de akkor te úgy gondoltad, hogy t.f. van egy tetszőleges nő. adott férfi (pl. én) általi megszexuálásához lekötözésre van szükség
én: igen.
X: én meg úgy, hogy hát persze, nem ellenkeznek, csak legyél a pasija
én: oké, de mitól leszel a pasija?
X: az passz
én: ahhoz 1. pasinak kell lenni (fail) :D
X: épp ezen tűnődtem a buszmegállóban újfent
X: talán a tv miatt van, hogy a szex alatt szerelmes párok szexelését értem..

(...)

X: tehát én azt látom, hogy van a csaj, és jaaaaaj, teljen le az az 5 nap, nembírom nélküle
X: most ez jó v rossz?
X: annyi alja van mint teteje
X: mármint, ezt a csaj mondja
X: hogy jaaaj, jöjjön haza a csávója
én: nemtom
én: ez ilyen függőségszerű cucc
X: tehát emiatt annyira nem is kell kívánni ezt
X: igenigen
én: nekem is ez vt h jaj már csöngessenek ki mert akkor láthatom.
X: de ugye csaj volt ?
én: aha
én: de ugyanakkor ha látom az meg szar, mert nem bánthatom, de egy idő után meg az lett, h nem is akartam bántani, és bűntudatom vt, hogy miért akartam bántani eredetileg.
X: hát én nemtom, hogy most akor szerelmes voltam-e v nem, múlt nyárvégén
X: és miért kellett volna bántani, merthogy hetero volt?
X: jaaa
X: szal az van, mint a legtöbb fiúnak, hogy ott van, de a távolság az a fejében van, nem térben
én: azért mert szex = bántás
X: már akkoris ezt gondoltad?
én: amúgy ja, ilyesmi vt a távolsággal.
én: hogyhogy már akkor is? mindig ezt gondoltam
X: hogy csak bántással szexelhetsz?
X: bár kevés kivétellel igaz rád
én: nem azt, hogy ÉN bántással szexelhetek csak, hanem h MAGA a szex a bántás.
X: hát pedig azt hittem, hogy végül is nem ezt gondoltad az előbb
én: ezt tanították otthon is, ne állj szóba idegenekkel, stb.
én: már 8éves korom körül.
X: más nem gondolja ezt
X: mármint az idegenek veszélyesek
én: pedig ez elég standard dolog, minden csajnak elmagyarázzák a szülei.
X: de aztán rájön, hogy egyes emberekkel pedig szeretne, lesz barátja, vele meg belecsapnakalecsóba
én: de ez hülyeség
én: ki _szeretne_ iylesmit?
X: akinek jó érzést nyújt. nem?
én: ja de. mondjuk asszem ebből értem meg, hogy miért olyan kurva nehéz elhinni egyes embereknek, hogy a vágás jó érzést nyújt.
X: hát ha te mondod, hogy így van, akkor strange but true-rovatba kerül
X: de igenis élvezik, elég eddig elég 1értelmű volt nekem
én: ja. de attól még nem fogja átérezni, ahogy én se ezt az egész szexualitás dolgot.
X: hát persze, nem fogja
én: van aki el se fogadja, h tényleg jólesik, hanem mindenféle faszsággal meg akarj magyarázni.
X: én nem úgy tudtam, hogy a kettő fordítva van nálad.. most ez itt úgy jött le
én: mi van fordítva?
X: háát a vágás meg a kefélés élménye jó vs rossz
X: én nemtom..
én: jaja. meg nem is az h jó meg rossz hanem idegen.
X: vagyis nem kefe, csak szólóban tolás
én: ja, az nekem is jó. de olyasmi szükséglet szinten mint az h időnkénmt ki kell mennem WCre meg ilyenek
én: úh minek oda vki?
én: szarás közben is szívesebben vagy egyedül. vhogy így.
X: hmm. de szóval, magadról általánosítottál minden nőre?
én: aha.
X: ahaa
X: mert úgy látszik, ez tévedéshez vezetett
én: vhogy logikusnak tűnt, hogy azért figyelmeztetik a kislányokat, mert úgy éreznek ők is, mint én, és erre az információra szükségük van, hogy a rossz élményeket elkerüljék.
X: miközben egy fiúnak a recskázás nem elég, csak elvegetálni lehet vele
én: nemtom, a fiúkról nem gondolkodtam, mert sose vtam az.
X: jaja. ezt csak összehasonlításként mondom
én: hmm
én: sztem abból amit elmondtál az jön le, h a többi nőnek se elég
én: tehát egyik se vagyok igazán :)
X: hát szerintem a figyelmeztetés később kiterjed arra is, hogy ne kúrj aztán fűvelfával, mert megjárod, de nem azért, mert közbe rájössz, hogy hú ez szar, mert épp ellenkezőleg
én: hmm
én: lehet
én: de akkor erre nálam nem vt szükség, mert nem kezdtem el fűvelfával kúrni, értelemszerűen.

(...meg egy poénos rész még, nem bírom ki h be ne rakjam...:-))

én: mert ahogy mondtad, az orgazmusból megvan a heti adag, az érzelmi kötődés nem érdekel, az érzéki cucc meg... érdekes, de nem szükséglet. meg majd úgyis megkapom a raktárban :D
X: hát. jó neked
X: bár végül is ki megy oda dolgozni
X: ezzel szemben a női fórumokon, stb, a kapcsolat mérőszámai az -orgazmus -a kötődés, lamúr
X: olyan nincs, hogy jaaaj, levetkőzött előttem, meg már 34%-ban láttam a mellét
én: lol
én: nekem volt
X: ez van, ha a pasit nem a szépségéért szeretik
én: tornaóra rulez
X: jaaa
X: öccsém..
én: XD
X: és még farkad sincs, ami lebuktatna
én: jaja :D

Csak úgy eszembe jutott: nem kurvára ironikus, hogy vki, akinek saját bevallása szerint a remény az életfilozófiája (bármit is jelentsen ez), visszautasít minden lehetőséget arra, hogy másnak reményt adjon (annak beváltásáról nem is beszélve)?

Heh.

Azon gondolkodtam majszolás közben, hogy mekkora gyökérség már, hogy nálunk nincs Halloween. (Tudom, hogy csak holnap lesz,  de most jutott eszembe.) Szinte az egyetlen naptárban is jelölt esemény, ami szeretek; nem kötődik a modern egyházakhoz vagy véres/sikertelen forradalmakhoz, meg úgy egyáltalán semmihez, félig a régi kelta idők "maradványhala", félig meg senki nem tudja, micsoda :-) Azonkívül a központi motívumai személyes jelentőséggel bírnak számomra (ezért van az, hogy nálam mintha mindig Halloween lenne, csontvázak és magas szénhidráttartalmú színes dolgok mindenütt). Ugyan általában nem szeretem a gyerekeket (hangosak és nem túl intellektuális lények, már persze az autikat leszámítva), de a gyerekes dolgokat (pl. cukorka, jelmezverseny, trick-or-treating, tökfaragós kreatívkodás, gyanútlan népek ijesztgetése) igen. Mondjuk ha bekopogtatnának hozzánk, most lenne mivel megkínálni a miniembereket, csak nem szívesen adnék ebből az ellátmányból, mert nekem is kell... bár lol, az este folyamán lehetne hozzá gyűjteni :-) És az is egészen stílusos lett volna, ha a party kellős közepén nyírom ki magam - elvégre az izgalmakról és a halálról is szól az ünnep, vagy mi. Na mindegy... ha már így alakult, inkább Tetris Live-on meg a GoSkittleYourself.com-on élem ki a játékos kedvem.
De azért a nemzeti karakter megmutatkozik ebben is. Az egyik kultúrában kellemes borzongás meg cukor-részegség járja, a másikban meg "kötelező" temetőlátogatás és erőltetett szomorkodás. Hmmm.

Happy Halloween :-)

Kedves és kevésbé kedves olvasók! Most bizonyára baromi csalódottak lesztek (akárcsak én), de a most 7végére tervezett program határozatlan időre elhalasztódik a következő okok miatt. Mostanában nyüzsögnek körülöttem a leszbikus irodalmárok, és a legutóbbi ilyen ismeretségből az lett, hogy 1. le lettem baszva, h miért csak magamra gondolok, 2. szerveződik egy nagyszabású projekt, aminek az első állomása az, hogy egy diszkalkuliában jártas fejlesztő szakemberhez kerülök. Majd ha feltornáztam magam egy tűrhető szintre, jöhet az érettségi revisited, majd egy igazi diploma utáni hajtás. És persze kampány a békés halálra vagy éppen hosszabb életre vágyók érdekében.
Szeretném, ha megértenétek, hogy nem félelemből fújtam le az akciót. Fel voltam/vagyok készülve, és legszívesebben tényleg megtenném. Az altruizmus győzött a saját jólétem (azaz nemlétem, de ezek régóta szinonimák nálam) iránti vágy felett.
Az új fejlemények miatt persze az utóbbi napokban kegyetlen szarul éreztem magam, ma pl. másnaposan keltem, mert a dührohamok elűzésére meg azért, hogy ne apu igya meg az összes brandyt és ennek eredményeként idióta legyen estére, berúgtam mint az állat. Ami az utolsó családdal töltött vakációnak indult, az egy tökéletes káosz lett - de ha esélyem van rá, hogy a példaképem nyomdokaiba léphessek, akkor ez is megéri.
Tudom, hogy mennyire vártátok már a blogzárást, és bocsánat. Meg akinek küldtem, annak az összefüggéstelen és elborult dühtől csöpögő üzenetekért is.

Not even close to being well,
And safe from the empty threats of hell,
Yet I delay going into the gentle night

Hung over, feeling like a tool;
I can still die if I flunk med school
But I cannot rest in peace until I tried

A dying right is worth living for,
Good ol' Jack, I do hear your call;
Here I come, my dreams all clad in white

A rocky road, don't know where it goes,
And the happy end was oh so close -
Yet this way I don't end in shame, but pride!

(Ami viszont nagyon pozitív, hogy megérkezett a csomagom végre, és 3-3 doboz Skittles ill. Nerds cukorkát, egy plüssneuront, egy Tetris hűtőmágnes szettet és egy things-to-drool-over ThinkGeek katalógust tartalmazott, valamint két belevaló csaj és két cica Halloween-üdvözletét :-))

Jelentés a betondzsungelből

Mikor Goodall figyelte a csimpánz-atyafiságot, biztos volt pár dolog, amiben együttérzett velük, de az is biztos, hogy pár megfigyelt viselkedésforma az agyára ment. Ezt onnan veszem, hogy nekem mint az emberi nem mellékágának, akit kb. ugyanannyi (vagy egy kicsit kevesebb) választ el a Homo sapiens fajtól, hasonló tapasztalataim vannak.

Az egyik agysmirgliző tényező például az, hogy mindenki ugyanabban az időpontban akar tőlem valamit, ráadásul lehetőleg úgy, hogy az felborítsa hosszú és rövid távú terveimet egyaránt. De ez lehet véletlen is, vagy valami hormonálisan megnövekedett kommunikációs késztetés eredménye. Viszont van valami, ami valószínűleg akaratlagos, és hát bizony - marha idegesítő.

Én csak alakoskodásnak hívom. Nem szerencsés szó, több okból is, de jobbat nem találtam, és egy Bad Religion szám címe is utal rá (Pretenders). Azt értem alatta, ha valaki úgy tesz, mintha jófejnek tartana, kedvelne, meg ilyenek - holott pl. az érettségi eredményemből egyértelműen kiderül, hogy nem vagyok méltó ilyesmire. A vicces az a dologban, hogy halványlila segédfogalmam nincs, miért csinálják, úgyhogy még megakadályozni se tudom. Mellesleg akinek a stílusában próbálok most írni, de valószínűleg nem sikerül, az is egy hasonló emberke; tegnap kajtatott fel az egyetemen, minden összeköttetését ígénybe véve, hogy bevonjon valami irodalmi projektbe. Na erre varrjak gombot így határidő közeledtével. (Erre is sokkal kifejezőbb az angol szó amúgy: deadline.)

Persze vállaltam. Elvégre miért ne, hadd legyen meg az illúzióm, hogy csinálok valamit, az idősek úgyis erre vágynak állítólag.

________________________________________________________________________

Óra után

Az arca alig látszott a fehérre meszelt falon, ráadásul köpenyben volt, úgyhogy szinte csak a szemeit, a haját meg a ruháján levő vérfoltokat vettem észre. Úgy nézett ki, mint egy gyenge idegzetű elsőéves, pedig azon rég túl volt már.
- Jól vagy?
- Mi? Ja, persze.
- Szarul nézel ki. Mi a frász van?
- Uh... bazmeg... - tördelte a kezét. - Gyere, inkább megmutatom.
Reszketve kinyitotta a terem ajtaját, mint aki fél visszamenni. Találgattam, mi lehet vele, talán hallucinált a sok energiaitaltól, ami a hallgatók étrendjének fontos részét képezte, vagy valami különösen durva baleset áldozatát fogta ki, vagy...
Odaértünk az egyik asztalhoz. Félrehúzta a nejlont. Egy huszonéves, szája sarkában piercinget viselő csaj "nézett" rám, semmi különös. Kérdően bámultam a barátnőmre, akin látszott, hogy mindjárt bőgni fog, úgyhogy azzal a lendülettel át is öleltem.
- Emlékszel arra a kattant leszbire, akiről meséltem? Tudod, aki évekig nem szállt le rólam a gimiben, mert szerelmes volt belém.
- Ühüm. - mondtam automatikusan. Aztán leesett. - Ez az a csaj? Komolyan?
- Igen.
Eltört a mécses. Én meg csak álltam totál ledöbbenve, hagytam, hogy összevérezzen és sírjon a vállamon. Mikor megnyugodott, átöltöztünk és lementünk a kajáldába, ahol megpróbáltam némi információt kiszedni belőle.
- Hogy került ide?
- A jelentésben az volt, hogy egy koleszban találták meg valami gázpalackra kötve.
- Ügyes. A Humphrey-féle technika. Nem találtatok semmi elváltozást, mi?
- Nem. Mintha csak természetes lett volna.
- No igen, ez a módszer egyik előnye. Egyébként... úgy néztél ki, mint aki kísértetet látott. Nem tudtam, hogy egy lökött lúzer ilyen fontos neked.
- Nyáron felhívott, hogy leszakadt valami kötélről, és ha járnék vele, nem próbálná meg újra.
- Jézusom! Nehogy most emiatt bűntudatod legyen! Nem járhatok én se minden jöttmenttel, aki rámkattan, zsarolókkal meg pláne nem kezdek. Egyébként is, a csajokat nem szereted, nem?
- Persze hogy nem, heteró vagyok, de akkor is... lehet, hogy én tehetek róla.
- Most komolyan. Inkább éltél volna kényszerházasságban, ráadásul egy olyannal, akit nem kívánsz, mint boldog kapcsolatban velem? Jobb lett a világ, egy hülyével kevesebb, ennyi. Igen, tudom, hogy egy emberi lény haláláról beszélünk. De én már végzős vagyok, és megtanultam, hogy nem szabad törődni velük. Mi lesz, ha kikerülünk innen, és éles helyzetben kell helytállnunk? Ha akkor kiakadsz, és elveszítesz valakit, az tényleg a te hibád lesz. Ez nem az. Ennyi.
- Basszameg. Már megint igazad van. De most akkor is be akarok rúgni.

Láttam ma valami tök furát. Mármint, elgondolkodtatok már rajta, hogy mennyi dolgot veszünk természetesnek, ami esetleg másnak nagyon nem az?
Szokásos reggeli villamosozás, hozzáillő mentális állapotban, félig ébren. Bambulok ki az ablakon, és a következő felirat jön szembe: "Ön ugyanazt viseli télen és nyáron?"; mire rávágom gondolatban, hogy persze, ez csak természetes. Ekkor látom csak, hogy alatta virít a következő, kisebb betűkkel: "Az autója sem."
Kellett pár másodperc, mire leesett mi van. Hogy az emberek általában nem hordják ugyanazt egész évben, és ez nekik pont olyan default, mint nekem az, hogy de. És valamiért kurva fontosnak éreztem ezt a felismerést. Persze fel tudom fogni ésszel, hogy másoknak mi a default, de attól az én defaultom még mindig ugyanaz marad, és ha nem figyelek oda, akkor későn esik le.
Mellesleg azt azért gyanítom, hogy az ún. többségi/normális/neurotipikus ember vagy egyáltalán nem tapasztalja ezt meg ilyen revelatív szinten (pl. az említett tábla láttán nem kezd el gondolkodni, hogy na és mi van azokkal, akik igenis ugyanazt hordják; nyilván ha ez lenne az első gondolata, nem működne a reklám), vagy szignifikánsan kevesebb és kevésbé szembetűnő ilyen élménye van. Pl. ha külföldre utazik vagy valami, akkor talán adódhatnak kulturális hátterű hasonló különbségek. És ez magyarázhatja azt is, hogy a világlátottabb népek általában toleránsabbak is egy picit. Az élmény tartalmat ad a konceptualizált valóságnak. (Mármint annak a fogalomnak, hogy "tőlem különböző emberek".)
Érdekes, nem?

holnap csend, egy kis szusszanás
mielőtt a villanyt leoltod -
haraggal vagy barátsággal elköszönő nők és
wc-deszkák emlékei a sípcsonton
hagynak egy nagy kék foltot

és mindenki szívesen segít
hogy megkapd amit nem akarsz;
tavaszi felvágott majd feledteti
a rothadó arroganciát,
a bizalom-vászon lyukait.

Lifteztünk egyet. Nem nagy cucc, de azért jó volt. Amiért ezt leírom, az az, hogy egy ilyen jutott róla eszembe:

Rozmaringszál busonkodik egyedül,
Hites ura helybenhagyta cefetül.
Szerelemnek gyümölcsét nem eheti,
Mert a szomszéd barna kislányt szereti.

Tudom, hogy szar meg minden, de az igazi népdalok is többnyire ezen a színvonalon mozognak, és valahogy nálam a magyar leszbikus őstörténet (lol) meg a vidéki meleg élet emlegetése ezt hozza elő :-) Pentatonskála, meg minden.

Hazafele meg elcsúsztam a vizes zebrán és lenyúztam a térdem. Ami vicces, mert olyan, mintha megvágtam volna, ergo jólesik, de valahogy elesni mégse volt jó. Biztos mert nem terveztem.

1. Aspinak lenni alapvetően jó dolog. (DC-snek meg nagyon nem, de az egy teljesen másik történet.) Viszont vannak aspektusai, amik azért nem mindig használnak az ember közérzetének. Pl. én nem tudom, hogy az NTk észreveszik-e egyáltalán, hogy van rajtuk ruha, vagy hogy van kezük-lábuk-gyomruk-szívük-stb, de nekem ez az állandó "létérzékelés" vagy "háttérérzékelés" folyamatosan megvan, mintha egy lemezen a legalsó hangsávban állandóan búgna valami. Alapszinten megvagyok vele, de időnként olyan erős, hogy maga az intenzitás kellemetlen. És ilyenkor még az is szinte fáj, hogy vibrál az a nyamvadt kapaszkodó a kezemben meg h zokni van rajtam. Úgyhogy amint hazaértem, pucérra vetkőztem, és most jobb. Propriopercepciós-taktilis túlingereltség, gaaaaah. Asszem vigasztalásképpen benyomok egy adag magas MSG-tartalmú kedvenckaját.

2. Ezek szerint már megint nő vagyok. LMAO.

A nő nem is vette észre, hogy elrabolták kényelmes villájából. Egy raktárhelyiségben tért magához, lebilincselve egy székbe, mindkét karjában egy-egy infúziós csővel. Az árnyékból egy jóképű, szinte feminin hollóhajú férfi bukkant elő. Úgy vigyorgott, mintha valami szexuális bűntényre készülne.

- Ne is próbálj kiszabadulni. Az a titánvázas szék akár örök mozdulatlanságra is kárhoztathat egy embert.
- Mit akar? Váltságdíjat?
- Ugyan már. Egy leváltott miniszterért? Nem. Igazságot akarok. - Az alak közelebb hajolt, szinte suttogva beszélt a nőhöz. A hangjából feszültség és fojtott várakozás érződött.
- Az egyik vezetékben tápláló folyadék van. Évekig elég. A másikban... egy kis koktél, amit direkt neked készítettem. Szép lassan semlegesíti a szervezetedben levő endorfinokat, és aztán hazavágja a termelésért felelős rendszert is. Pár órán belül visszafordíthatatlan, elviselhetetlen fájdalommal ajándékoz meg. Meg sem közelíti azt, amit mi éltünk át miattad, de legalább egy kis ízelítő.
- Mi? Kik azok a mi?
- Egy teljes generáció. Mondjuk ezt már abból kitalálhattad volna, hogy nem öltelek meg. Életre ítéltettél az áldozataid által... akiket te ítéltél életre. Hat év alatt többszörösére emelkedett a születésszám. Többszörösére emelkedett a szenvedők, a nyomorultak, a létezők száma, és mindezt miért? Mondd meg nekem, mielőtt üvöltő vadállattá alacsonyít a fájdalom: miért?!
- Úristen... azt hittem azt már rég elfelejtették... én mindvégig azt hittem, jót teszek az országnak! Ezt kellett tennem, mert ez volt a kötelességem. Nem gondoltam semmire, csak... a gazdasági mutatókra... kérem! Nem az én hibám! Fogalmam sem volt...
- Fogalmad sem volt a családokról? Arról, hogy mekkora fájdalmat okozol? Egy tollvonással elintéztél engem is. Mégis mit gondoltál?
- Sajnálom...
- Elkéstél. Majd talán jövőre visszajövök, megnézni, hogy vagy. Addig is... lesz min gondolkodnod.
- Neeeeee....!

A nehéz acélajtó bezárult, és teljes sötétség borult mindenre.

-*-

A csillagokba bámult. Valami hiányzott. Még a szeretője sem érdekelte.
- Mi az már megint? - kérdezte a lány sértődötten. - Megtetted, amit kellett, nem?
- Nem tudom. A harag elmúlt... de ezzel nem tettem jóvá semmit.
- Miért, mit gondoltál? Hogy az igazság mindent helyrehoz? Hogy elfelejted az egészet?
- Azt hiszem igen.
- Vicces figura vagy, ugye tudod. - a lány incselkedve cirógatta meg szerelme fülét. A férfi elhúzódott.
- Tudod, az a vicces... hogy nem ő az egyedüli felelős. Most vadásszak le minden erőszakoskodő férfit, minden felelőtlen nőt... minden szülőt az egész világon? Tudod mit? Elegem van a harcból. Elegem van a bosszúból, a menekülésből és az emlékekből. Hiszen épp ez az! Ha harcolunk, ők győznek. Gondolj csak bele. Létezésre ítéltettünk.
- Ez előbb is eszedbe juthatott volna.
- Nem baj. Megérdemelte. Én viszont most megérdemlek egy kis pihenést, nem gondolod?

Elmosolyodott. Odament a szekrényhez, és kivett belőle egy üveget. Töltött a kék folyadékból mindkettőjüknek.

- Ez most komoly? - kérdezte a lány, de már látta, hogy felesleges volt megszólalnia. Koccintottak hát, és leheveredtek a kanapéra. A világ rendje, legalábbis számukra, helyreállt.
 

Először még csak nem is félsz. Ő olyan, mint egy ex, aki visszajár zaklatni. Mindenben ott van, mindenhol les rád, de nem tudod, mik a szándékai. Nem ismered.
Aztán próbálod elfelejteni, mert a többiek nem beszélnek róla, mintha nem is létezne. Elkezded komolyan venni és félni Őt - és ezért még arra is hajlandó vagy, hogy elhiggy valamit, ami ellen a logikus éned elkeseredetten tiltakozik. Menekülsz. Elhárítasz. Állatiasan viselkedsz.
Aztán elkezdesz lenyugodni: felnőtté válsz, lassan megemésztve Őt, mint egyszerű tényt. Pont az a bonyolult, hogy mennyire egyszerű. És felébred benned a kíváncsiság. Érdekel, mert eddig csak azt tudtad róla, hogy félelmetes és univerzális. Az egészen apró technikai részletekig meg akarod ismerni, hogy amikor találkoztok, szembe tudj nézni vele.
Mert találkoztok. Mindenki és mindenképpen. Az Ő szemében mindenki egyenlő. Találkozásotok körülményei kezdenek fontossá válni számodra. Elvégre az ember nem megy a király elé lyukas gatyában. No és végre megérted azt is, hogy Ő és az út Hozzá nem ugyanaz, és az utat kellemessé is lehet tenni.
Elfogadod önmagad, és a kapcsolatodat Vele. Az állati éned üvöltése lassan elhal, mert nem figyelsz rá. Vinnyog még néha, libabőrösen a rettegéstől, de már nem vagy azonos vele. Aztán rájössz, hogy Tőle már nem is fél egy részed sem. A fájdalomtól, kényelmetlenségtől igen, de magától a végeredménytől nem.
És akkor kezdesz várni Rá... akár egy messiásra.

Converse márkabolt (cipők, többnyire) kirakatában egy ilyet láttam: "Rebellion is the only thing that keeps you alive.", vagyis hogy azért vegyél Converse-t, mert az lázadó, és téged már csak a lázadás tart életben. Ez több szempontból is wtf. Először is, miért muszáj, hogy valami életben tartson, amikor racionális lény vagy, és el tudod dönteni, hogy akarsz-e élni vagy nem? Másodszor, és ez a fontosabb, mi az, hogy attól leszel lázadó, hogy Converse-et (vagy bármilyen más márkát) veszel?! Ezzel semmit nem teszel a világ jobbítása vagy a kormány eltörlése (ami akár ugyanaz is lehet) érdekében, nem lázadsz, kizárólag a márkatulajdonos cég tulajdonosainak a zsebébe teszel egy csomó pénzt, holott nekik már amúgy is annyi van, mint a szemét, és kurvára nem lázadásra (bármi is legyen az) használják, hanem a saját önző céljaikra, mint pl. még több pénz felhalmozása, maguk és családjuk számára luxuskörülmények teremtése, meg ilyenek. De nem ez az igazi tragédia. Hanem az, hogy ezt a mai világban valakinek le kell írni, mert egyébként nem jönnétek rá. Hát BAZMEG!

Péntek este meg megkérdezték tőlem, van-e leszbikus identitásom. Hát izé. Nemtom. Ezt az aspektusomat sose tartottam meghatározónak vagy azonosító erejűnek. Azzal, hogy azt mondod, leszbikus, még messze nem definiáltál be egy embert. Ezt semmi nem mutatja szebben, mint az, hogy a Labriszos (ill. később ICÁs) társaságból úgy kilógok, mint a lóláb. Nem járok bulizni, fogalmam sincs a feminista történelem apró részleteiről, megborzongok amikor a különböző "spirituális" dolgaikat hallgatom, ők meg cserébe leszarnak, mikor helyre akarom tenni őket tudományos szempontból. De még a társaságon belül is vannak különbségek, ki femme, ki butch, ki monogám, ki nem, mittudomén. Szóval akkor hogy is van ez a leszbikus identitás? Szerintem abból, hogy ki mire indul be, még nem következik, hogy hogyan fog viselkedni vagy milyen dresscode vonatkozik rá.

a) Valahányszor egy szilárd anyagot feloldok egy folyadékban, és kevergetem, mély megelégedéssel és egyben terrorral tölt el a gondolat, hogy emberek milliói csinálják ugyanezt anélkül, hogy értenék, mi történik. Hogy miért számít a folyadék hőmérséklete, sőt, hogy mi a hőmérséklet valójában. Anélkül, hogy vizualizálnák atomi szinten magát a folyamatot. Megelégedéssel azért, mert büszkén mondhatom magam azon kevesek egyikének, akik igen. Terrorral azért, mert méltatlannak érzem, hogy ugyanaz az emberi nem tartalmaz engem és azokat, akik ilyen dolgokkal nincsenek tisztában. Egyszerűen nehéz elhinni, hogy ilyen is van.
Kissé kapcsolódik ez ahhoz is, hogy mostanában jelent meg a Greatest Show On Earth: The Evidence for Evolution. Miért is van erre a könyvre szükség? Miért kell mintegy bíróság elé állítani az evolúciót és megvédeni a félreértelmezések, hazugságok és cáfolatok áradatától, holott jó ideje bizonyítottnak tekintik azok, akik hivatásszerűen foglalkoznak vele? (Szemben pl. a teológusokkal, akiknek talán legterjedelmesebb erőfeszítései az alapteóriájuk megtámogatása, racionalizálása terén láthatók a kezdetektől mostanáig.) És úgy egyáltalán, miért kell mesterségesen felébreszteni és fenntartani az érdeklődést a tömegekben a tudományos témák iránt? Naiv eszemmel úgy gondolnám, hogy ez az érdeklődés magától jön.

b) A meditáció akkor is jó dolog, ha nem hiszed, hogy bármivel kapcsolatot teremtesz közben önmagadon kívül. És a legjobb meditációs eszköz a forrócsoki meg a Radioaktivität c. szám. Össze is akartam rakni egy ilyen inspiráló mixet 8tracks-re, de valamiért a Mediothekben nincs Flash telepítve. Tényleg, hogy van ez, hogy az oktatási intézmények egyike sem rakja fel a Flasht a gépeire? Akármelyikben jártam, akármilyen teremben, egyiken se volt. Pedig nem is kerül pénzbe, és rengeteg minden épül a használatára. Furcsa.

c) Drukkoljatok, hogy nem vesztem el a hidegvérem ma nyelvfejlesztésen. Nem szeretem a vitázós órákat, mert félek, hogy nem tudom érthetően és meggyőzően kifejezni magam. Túl érzelmes vagyok, ki kéne irtani a limbikus rendszeremet. Vagy legalábbis egy részét. Amúgy természetesen (lol) az eutanáziáról lesz szó. Eredetileg az ID-t akartam, azzal több a vitázós tapasztalatom, de lenyúlták. Ja igen, erről jut eszembe. Van Final Exit torrent luxusváltozat. Tessék leszedni és seedelni. (Angolul nem tudóknak: van egy nagyon zanzás fordítás/magyar viszonyokra adaptálás a módszertani részről nálam, emailben lehet kérni. Blogra nem rakom fel az esetleges jogi következmények miatt.)

d) Van bármilyen kozmikus jelentősége annak, hogy a glider úgy néz ki, mint egy L tetromino plusz egy extra kis négyzet? Erről álmodtam tegnap délután, de nem egészen sikerült megragadni a jelenség lényegét.

Az odáig rendben van, hogy művelt ember (mármint olyan, akin a műveltség fogott is valamit) az erőszak semmilyen formáját nem szereti, bizonyos formáit (öncélú, gyengébbek ellen irányuló, stb.) kifejezetten undorítónak találja, de ettől még nem fogja azt mondani, hogy önvédelemből nem alkalmazna erőszakot, vagy hogy bizonyos kulturális nyomásoknak nem kötelessége ellenállni.

Vegyük Pat Condellt például, aki hozzám hasonlóan (eredeti értelemben vett) liberális és emellett, vagyis inkább pont emiatt, a mai, magukat liberálisnak nevező emberek számára "intoleráns". Amikor ő azt mondja, hogy minden vallást elítél, akkor nem a vallást gyakorló embereket ítéli el, hanem magát az ideológiát, a gondolatot, méghozzá azért, mert ez az ideológiarendszer hordoz egy olyan elidegeníthetetlen tulajdonságot, ami teljesen jóindulatú emberekből képes erőszakos, merev, gonosz szörnyeket csinálni. Nem kötelezően teszi őket azzá, de hihetetlen nagy potenciálja van rá. Ugyanígy, amikor én azt mondom, hogy a neurotipikus kultúra (ami inkább a kultúra hiánya, de ezt most hagyjuk) és a konzervativizmus (főleg az a fajtája, ami mostanában megint elharapódzóban van, aminek elidegeníthetetlen eleme és elve az, hogy kizárólag egyfajta helyes út létezik az élet minden területén - eleve a "helyes, jó, jobb(oldali)" [dexter, right] szóból ered az egész*, úgyhogy ezt akár tekinthetjük eredeti értelmezésnek, mint a liberálisnál) elkerülendő és (igen, mondtam ilyet) eltörlésre érdemes dolgok, azzal nem azt fejezem ki, hogy bármi bajom lenne a konzervatív emberekkel vagy azokkal, akik a dolgok természetes, véletlenszerű folyása során neurotipikusnak találtak születni. Nem, az a problémám, ha valaki a neurotipikusságára és annak bizonyos velejáróira olyan ideológiát alapoz, ami felhasználható arra, hogy a többieket (melegeket, autistákat, Touretteseket, ADHD-sokat, cuttereket, tökmindegy kit, egyszóval, a "deviánsokat") kirekesszék, bántalmazzák, illetve asszimilációra kényszerítsék. Azzal a gondolattal van bajom, hogy az életet mint tevékenységet kizárólag egyféleképpen, ill. kizárólag bizonyos keretek között lehet művelni. (Más szavakkal: "ami többségi, az jó".)

A kizárólagosan domináns, illetve e dominanciát célul kitűző kultúrák, etnikumok, vallások vagy egyéb csoportok ellen védekezni KELL. Ez a civilizált emberiség alapvető kihívása. Hogy ezt hogyan tesszük meg, abban viszont talán nincs két olyan gondolkodó, aki egyetértene.

Az intuitív megközelítés az, hogy legyünk mi dominánsak, hogy a másik ne tudjon az lenni és diszkriminálni minket, jól. Extrémebb formájában ez a mainstream likvidálását jelentené. Nekem is ez volt az első gondolatom, mert egy főemlős számára, történeti háttere miatt, ez tökéletesen kézenfekvő. A probléma csak az vele, hogy működésképtelen. Egy ilyen stratégiát követő progresszív kultúra nem azt éri el, amit eredetileg akart, hanem (ha sikerrel jár,) elveszti progresszív jellegét és romlottá, merevvé válik. (Klasszikus példák: Pál apostol és Konstantin kereszténysége, illetve Sztálin és Rákosi kommunizmusa.) Ha pedig nem jár sikerrel, akkor lejáratja magát és nem arra fognak belőle emlékezni, hogy progresszív volt, hanem arra, hogy deviáns és bajkeverő.

Az intellektualista megközelítés az, hogy oktatással, meggyőzéssel, példamutatással, irodalmi jelenléttel lassan férkőzzünk be a mainstreambe és "javítsuk meg". A gond itt is a hatékonysággal van. Egyrészt, a konzervatív-kirekesztő ideológiák eleve az effektíve írástudatlan, vagy legalábbis nem túl művelt rétegekben aratják a legnagyobb sikert, pontosan azért, mert oda nem "folyik le" ennek a tevékenységnek a hatása (meg azért is, mert ezek a rétegek a legnépesebbek, ők a "tömeg", és egy majomféle értelemszerűen tömegben sokkal jobban érzi magát, mint egyedül). A legtöbb ilyen ideológiának még integráns része is az antiintellektualizmus (pl. a mai konzumerista mainstreamnek ill. az amerikai kereszténység-változatok demográfiailag jelentősebbjeinek).

Vagyis, ha erőszakos vagy, ugyanolyanná válsz, mint az ellenség, ha meg nem, senki nem figyel rád. Ez egy olyan dilemma, amit vagy a következő pár évtizedben megoldunk, vagy kurva nagy baj lesz, globális léptékben.

*: Érdekesség, hogy a francia szó (droit) nem hordoz értéktartalmat, ill. az alakja is eltér a "jó" (bon, bien) szó alakjától, és a francia parlamentben az "oldalak" sem így helyezkedtek el eredetileg (a "nép" képviselői az alsóbb sorokban, a gazdagok és a nemesek képviselői a felső sorokban, jobb-bal megkülönböztetés nélkül). Később a franciák a jobb-bal megkülönböztetést angol hatásra vezették be, a XIX. században.

P.S.: Főleg ezekre a videókra gondoltam PC említésekor. A harmadikon valaki, akit intelligensebbnek gondoltam volna, jól megsértődött, ez adta az ihletet ehhez a bejegyzéshez. :-)

Na, tipikusan Arnold-napom van. Azaz nagyon nem kellett volna felkelnem. Magdinéni órája elmarad, mint kiderült, és kiderítés közben összefutottam a negyediken Tudjukkivel. Úgyhogy jöttem vissza aludni.

Mellesleg nem az a gondom Tudjukkivel, hogy egy virtuális diktatúra alapjaiban emberellenes ideológiájával traktál, mert azt már sajnos megszoktam, hanem hogy mindemellett egy irritálóan arrogáns és önelégült gyíkarc. Kb. úgy szokott kiosztani, mint Haggard Dawkinst a vágatlan interjúban, stílusra és tartalomra is hasonlóan. Áhh.

Most úgy innék valami magas alkoholtartalmú rondaságot :-)

(I. rész?)

John Quinn századost az Altair 32-re vezényelték diplomáciai kapcsolattartónak. Hogy miért pont ide, a gyarmati terület legszélére, azt csak Spectrum, a központi irányítóegység tudta, akit nem volt ajánlatos zavarni - a komputeridő drága, főleg a harctéren, amivé a Terra változott az utóbbi harminc évben. Mindenesetre Quinn örült a levegőváltozásnak: az Altair szektoraiban még nem dörögtek a fegyverek, és az ismertetőben az állt, az új bázison a gravitáció is könyörületes.

Felébredve Quinn egy gyönyörű vöröseslila mezőn találta magát, az altairiak (a genetikai egyházszakadás utáni számos emberi faj egyike) társaságában. Kíváncsi, macskafélékére hasonlító szemek meredtek rá, és a fogadóbizottság legmagasabb, leghajlékonyabb tagja üdvözölte is a közös nyelven.
- Lien vagyok, a bolygó külkereskedelmi operátora. Üdvözlöm nálunk, százados.
- Örülök a találkozásnak.

Az Altair 32 nem rendelkezett hadsereggel, így a gyarmati rendfenntartók meg Lien voltak Quinn közvetlen munkatársai. Lien már az első nap elkezdte bevezetni a terrait a hely szokásokba.

- Mennyire tájékoztatták önt az altairiak kultúrájáról?
- Annyit tudok, hogy békés népek, vallásuk nincs, és három társadalmi nemet ismernek el. Ez a nemdolog érdekelne.
- Mint azt bizonyára tudja, a Terra rendszerhez hasonlóan a mienk is részt vett a II. Nukleáris Háborúban, és ennek eredményeként a természetes mutációs ráta megnövekedett. Míg önöknél ezt többnyire korrigálták az archaikus testhagyománynak megfelelően, itt a tolerancia adta meg a választ a felmerülő nehézségekre. Fejlett szaporodási technológia hiányában a külső körzetek, így az Altair is, a tradicionális módszert használja a fajfenntartáshoz. A gyerekek háromféle nembe születhetnek bele: férfi, nő és ...erre nincs szó a közösben, de mi ga'autnak mondjuk. Természetesen van lehetőség az átalakulásra, de ezzel nagyon kevesen élnek, a népesség mintegy 2-4%-a. A nemek határai társadalmilag nem olyan szigorúak, mint önöknél: a családjog nem tesz különbséget Kinsey-orientáció szerint. Bár a ga'autok kb. fele nem vesz részt gyereknevelési feladatokban, inkább tudományos, művészi vagy államigazgatási pályát választ. Ebben valószínűleg a libidó hiánya vagy alacsony értéke játszhat szerepet.
- És hogyan lehet megállapítani ránézésre, hogy valaki melyik?
- Külső nemi jellegeink nagyjából azonosak a többi emberi fajéval, köztük a terraiakkal - hallgasson a megérzéseire! Akinél nem tud dönteni, az valószínűleg ga'aut.
- Értem.

Quinn emésztgette a hallottakat. Szinte utópisztikusnak tűnt ez a világ a Terra-rendszer vaskezű heterocentrikus patriarchátusához képest. Lient pedig kifejezetten vonzónak találta, idegen vonásai és nyilvánvaló ga'aut mivolta ellenére. Ez azonban nyugtalanította. Igaz, hogy a nemköztiségre nem volt szó a közösben, de a régi terraiban igen. Hermafroditának hívták az ilyeneket, és ehhez a szóhoz rengeteg vér és előítélet tapadt. Lien a Terrán két percig sem maradt volna életben.

- Kérdezhetek én is valamit? - zökkentette ki az altairi elmélkedéséből.
- Persze, nyugodtan.
- Nem látok önön felszínes sérüléseket. Nem akarok messzemenő következtetésekbe bocsátkozni, de ez nálunk nagyon ritka jelenség.

A férfi most vette észre Lien zöldeskék karján a forradásokat. Egészen idáig azt hitte, a mintázat valamilyen biológiai jellegzetesség.

- A Terrán éppen fordítva. Kultúránk... ha nem is tiltja, de mélységesen elítéli az öncsonkítást.
- Én inkább egyfajta stimulációs viselkedésnek mondanám... elvégre minden végtagom megvan. - javította ki a ga'aut meglepetten. - Az altairiak filozófiája szerint a test egyenlő az egyénnel. Olvastam régi terrai filozófusokat, és a dualizmus gondolatát nagyon nehezen értettem meg. Mintha egy szimbiotikus faj lennének, amilyen a Tok'ra például.
- Hmm. - Quinn nem tudott többet hozzáfűzni.
- Tehát a testem én vagyok. Ha az elpusztul, én sem létezem. Ugyanakkor ami nem pusztít el, az értékes tapasztalathoz és élvezethez juttat. Az altairiak szabadidős tevékenységében és társas érintkezésében (főleg ami a romantikus szférát illeti) nagy szerepet kap a vér, a vágás, az érzékekkel való kísérletezés... akár kémiai úton is.
- Fájdalmat nem éreznek?
- Hogyne éreznénk, hiszen mi is az evolúció teremtményei vagyunk. Azonban finomabb fogalmaink vannak a fájdalom fajtáira, illetve kívánatos vagy nem kívánatos mivoltára, mint önöknek. A közös 'fájdalom' szó nem is fedi azt az élményt, amit vágáskor érzünk. Az altairi neve eluth'ree, a jelentése a 'fizikai fájdalom', az 'öröm', és a 'szexuális izgatottság' elemeiből tevődik össze.
- Gondolja, hogy ezt egy terrai ugyanígy élné meg?
- Van egy archívumunk a genetikai egyházszakadás előttről, melynek tanúsága szerint voltak terraiak, akik ugyanerről számoltak be, azonban - a kor barbárságára jellemzően - elmebetegnek tartották őket, ha fel is merték vállalni.

Aztán a munkára, a napi teendőkre terelődött a szó, de Quinn komolyan elgondolkodott a Lien által szolgáltatott információkon. Eluth'ree. Forgatta elméjében a szó hangzását, jelentésének komplexitását. A teljes materializmusban rejlő spirituális harmónia, az endokrin rendszer tudatos kihasználása olyan érzéseket kavart fel benne, amelyek létezéséről sem tudott. Nyugtalanul aludt aznap éjjel.

Drága szeretett Közönség! Olyan kommenteket ezután sem fogok beengedni, amelyek szerint 1) a verés meg se történt, 2) én kezdeményeztem, 3) egyébként is rohadjak meg. Pusztán azért, mert az első kettő nem igaz, nem felel meg a valóságnak; a harmadik meg nem ad hozzá érdemben a diskurzushoz. Remélem megértitek :-)

Különben rájöttem, hogy a "hate crime" kategóriás cselekményeknek mi a háttere. Nézzük csak meg az ösztönös szülői viselkedést, ami minden kultúrában ugyanaz. (Persze vannak reformkísérletek, de a hardwired dolgokat elég nehéz gyökeresen megváltoztatni.) A szülő leghatékonyabb eszköze a társadalmi feladatához (a félelemkeltéshez) az erőszak. Így a szülői viselkedés ROM-ban ez az egyszerű program megtalálható, sőt, prioritást élvez. (A RAM-ban nem biztos, de kérdés, hogy mennyire írja felül.) No már most, a többségi pozícióban levő ember a "deviánssal"* szemben joggal érezheti magát felnőtt pozícióban, hiszen ő tudja, mi a "helyes". A szülő sem kérdőjelezi meg alaphelyzetben, hogy jót tesz-e a megfélemlítéssel, mert hát olyan egyértelmű, kézenfekvő, hogy ezt kell tennie. Magyarul erőszak ott fordul elő, ahol a limbikus rendszer átveszi az irányítást, és a neocortex ki van iktatva.

*: Ez is milyen hülye szó; eredeti jelentése "útját vesztett", pedig sokszor azért ragasztják valakire ezt a címkét, mert saját utat jelölt ki magának...

Az egészséges rágalmaz. A beteg erőszakmentesen önkifejez.
Az egészséges verekszik. A beteg dolgozik.
Az egészséges gyalázkodik a blogján. A beteg gondolkodik.
Az egészséges a legtöbb hétvégén alkoholizál, esetleg ablakokat tör be. A beteg inkább csendesen tölti az idejét a kuckójában.
Az egészségesnek mindegy, ki vagy, ha nem úgy nézel ki vagy nem azt gondolod, amit ő, akkor hülye/ostoba/undorító/aberrált vagy. A beteg meghallgat, átrágja magát a mondanivalódon, nem akad fenn azon, hogy mi van rajtad, de ha intoleranciát lát, azt nem tolerálja.
Az egészséges "védi" a hazáját saját honfitársaitól. A beteget nem érdeklik az országhatárok, mert tudja, hogy a bolygó sorsa foroghat kockán miattuk.
Az egészséges csak csoportban érzi magát biztonságban. A beteget nem a csoport érdekli, hanem az épp aktuálisan vele kapcsolatba lépő értelmes entitás.
Az egészséges azt hiszi, ha kiirt valakit, attól jobb lesz a világ. A beteg is jobb világot szeretne, de van annyi esze, hogy rájön, a világ mostani állapota pont a kiirtási kísérletektől szar.
Az egészséges fél jól érezni magát, illetve azt hiszi, hogy ez csak társaságban/a társaság hozzájárulásával sikerülhet neki. A beteg leszarja, ki mit mond; megkeresi, mi esik jól neki, és csinálja, miközben eszébe se jut, hogy kárt okozzon másoknak.

De nem akartok beteg országot, igaz? Hiszen a történelmi értékek is megkövetelik, hogy kizárólag az legyen magyar, az legyen értelmes lényt megillető jogokkal ellátva, aki belefér az éppen aktuális egészséges figura imázsába. Hogy még István király is azt mondta, hogy "egynyelvű, egyszokású nemzet halálra van ítélve"? Nem számít, biztos komcsi volt. Aki ilyet mond, az csak az lehet.

Nagy bátorság és műveltség kell ahhoz, hogy amit nem ismerünk, nem értünk, azt betegnek kiáltsuk ki, tényleg. Ahhoz meg végképp, hogy csoportosan verjünk meg gyanútlan embereket. És nem egyet. Nem én voltam az egyedüli eset.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha elfogy a "deviáns", akkor majd kit kell utálni ahhoz, hogy meglegyen a napi adag önbecsülés és összetartás?

Egy időre kommentszünet történik, mert pokoli elfoglalt vagyok és elolvasni sincs időm mindet, nemhogy lereagálni. Bocs mindenkitől, majd visszaáll, ha elcsitult az ügy. Híresnek lenni nagyon nem egyszerű. Ha valami nagyon fontos van, tudjátok, hol találtok.

Egyébként annyit szeretnék elmondani most, hogy nem csak engem vertek meg. Meleg srácok, párok és külföldiek is kaptak eleget, és bizony sokkal durvábban. Ott, akkor tehát nem Rodielt, az egyént/bloggert verték meg, hanem a magyar LMBT közösség egészét. És sem Rodiel, sem a közösség nem hagyja magát. Ha megijedünk, akkor a büdös életbe nem lesz vége a bujkálásnak. Én vállalok mindent, pontosabban önmagam. Nektek is csak ezt tudom tanácsolni.

Think critically - love freely - die with dignity :-)

Érdekes jelenség, hogy pont az aggatja rám az "intoleráns gyilkosfajzat" jelzőt az intelligenciapártoló eugenikai gyakorlat melletti nyilatkozataimért, aki eközben egy erőszakos bűncselekmény elkövetőit védi, kifogást keres arra, hogy ezek miért is voltak jófiúk. Holott a nézeteimnek semmi köze nem volt a dologhoz. Ugyanennek egy másik formája szokott történni MegaBrutallal, aki egy lírai lelkű programozó, és a gondolkodás az élete - kitaláltátok, őt meg folyamatosan lehülyézik. És arra is emlékszünk ugye, hogy Ted Haggard arrogánsnak, tekintélyelvűnek nevezte Richard Dawkinst, majd a nürnbergi megmozdulásokra emlékeztető őt és Istent dicsőítő tömeghisztériában fürdőzött egyet, és kidobta a 'Root Of All Evil?' stábját a helyről, mint kedves kis ragadozót székletüríteni.

Nekem is vannak stratégiai hiányosságaim (pl. ha valakit gyanúsítani kell valamiért, általában a hozzám legközelebb állókat veszem elő, mert egyrészt a múltban mindig a legjobb barátaimból lettek a legdurvább ellenségeim, másrészt meg ők mégis 'valódibbnak', élőbbnek tűnnek, mint a többiek). Ugyanakkor szerintem az efféle projekció elég szánalmas.

Nem az a baj, hogy eltört az mp3-lejátszóm, fel van szakadva a szám és tiszta kék a karom. Az a baj, hogy mielőtt így lett volna, kibaszott jól éreztük magunkat és azt hittük, hogy minden oké. Én legalábbis.

Aztán történt valami, és én rájöttem, hogy peetmasternek igaza van. Nem érdemlem meg a halált. Azt érdemlem, amit kaptam, és amit ezentúl valószínűleg mindennap kapni fogok. Verést és nyilvános megalázást. Mert undorító kis genny vagyok.

Egy valamirevaló emberi lény ugyanis már rég kiirtotta volna a saját fajtáját. Az egész Homo genus úgy ahogy van romlott, és menthetetlenül gonosz. Hányingerkeltő az egész, és aki hagyja, hogy ez az izé elrondítsa az univerzumot, az bűnrészes, és ugyanolyan szemét, mint a többiek. Igen, bazmeg, hányok tőletek, és magamtól, hogy megtűrlek benneteket, főleg azokat, akik a barátaimnak hazudják magukat, miközben csak finomabbak a módszereik. Aki beveri a képed, az legalább őszinte.

Csak áltatjuk magunkat. Kimegyünk, és azt hisszük, hogy ezzel harcolunk a jogainkért, pedig igazából addig, amíg nem irtjuk ki az írmagját is ennek a szarnak, addig nem tettünk semmit és nem is érdemlünk jogokat. Az érdemel bármit is, aki tesz érte. Aki elpusztítja azt, aki el akarja venni tőle a méltóságát.

Nem, nem tettem feljelentést. Elvégre 1) nyolc napon belüli cuccról van szó, 2) nem megyek vele semmire, ugyanis az elkövetők mindenképpen életben maradnak. Velem együtt. Nem beszélni, jelenteni, panaszkodni, tüntetni kell, hanem cselekedni, a kurva életbe is. (Ráadásul még csak nem is volt provokatív a menet, nem volt hiányos öltözetű ember egy darab se, se vallás- és egyéb gyalázás, semmi, csak egy pár ezer konszolidált kinézetű ember, meg egy idióta technozenét nyomató kamion. Ennyi.)

(Ja és felkerültem az Indexre is.)

A nacionalizmus alaptétele ugye az, hogy a világ milyen fasza lenne, ha csak egy nemzet létezne rajta, vagy legalább az lenne az uralkodó, méghozzá az, amelyiknek az adott nacionalista éppen tagja. Pl. a helyi csíkosok szerint az lenne a király dolog, ha Magyarország nagy tudósai stb. érvényesülhettek volna igazán magyarként, nemcsak emigrációban, meg gazdag lenne az ország, meg nem lennének benne kisebbségek csak igazi magyar emberek (No true Scotsman, anyone?), és persze minimum a Trianon előtti kiterjedését nyerné vissza. Tévedés ne essék, ezek jót akarnak, sőt, bizonyos dolgokban igazuk is van, csakhogy ez így világmegváltó ideológiának igencsak kevés, azonkívül kirekesztő (ami a magyar ember többé-kevésbé általános tulajdonsága, tisztelet a kivételnek). Na erről eszembe jutott, hogy össze kéne írni azoknak a dolgoknak a listáját, amivel szegényebbek lennénk, ha Magyarország elfoglalta volna a bolygót és ilyen Horthy-jellegű rendszert tartana fenn rajta. (Tévedés ne essék, én is utálom a NWO-t, de ugyanakkor nem hiszek a nemzetfogalom létjogosultságában sem. Nem csak ez a két alternatíva létezik.) Tehát kimaradt volna:

- a világ legjobb játéka (orosz)
- a világ legjobb politikai dokumentuma (amcsi)
- a világ legjobb kajái (kínai)
- az a nyelv, amin néha sokkal értelmesebben ki tudom fejezni magam, mint a sajátomon (angol)
- a világ legjobb zenei alakulata (német)
- a világ legnagyobb részecskegyorsítója (leginkábbb francia, de elvileg EU koprodukció)
- a világ legkirályabb konzolja (japán)
- a világ legdögösebb természettudósai (brit)
- a világ legbotrányosabb és legintelligensebb zenész-filozófusa (amcsi)

A teljesség igénye, minden sorrend és fontosság és bármi nélkül. A megfejtéseket kommentben várjuk.